Cikkek
Kedves Vendégünk!
Szeretettel köszöntjük Önt Balatondöldváron, a Balaton déli partjának egyik legszebb kisvárosában.
Településünk több ezer éves múltra tekint vissza, már a kelta korban lakott település volt, nevét is az ekkor épült földvárról kapta. Igazán jelentőssé azonban a XIX. század végén XX. század elején vált. Kedvelt üdülőhelye lett az arisztokráciának, a főuraknak, a magas hivatalnoki és katonai köröknek. A település a korábbi hagyományokhoz híven, ma is kedvelt pihenőhelye a nyugodt, családias üldülésre vágyónkank. A tó vize itt sekély, fokozatosan mélyül, így kisgyermekes családok számára ideális nyaralóhely. Az aktív kikapcsolódást, sportolást kedvelők is számos lehetőség közül választhatnak, mint szörfözés, vizibiciklizés, vitorlázás, horgászat, hajókirándulás, strandröplabda, tenisz, kerékpározás, valamint télen korcsolyázás és fakutyázás. A nyári turisztikai szezon kínálatát színes kulturális és sportrendezvény ( fesztiválok, színházi előadások, hangversenyek, térzenék, kiállítások, hazai és nemzetközi vitorlásversenyek ) egészíti ki. Városunk vendégszeretetét az is mutatja, hogy nálunk nincs parkolási díj, ingyenesek strandjaink.
Bízunk benne, hogy ez a kis rövid ismertető meggyőzi arról, hogy érdemes személyesen is ellátogatni városunkba. Ha sikerült érdeklődésüket felkelteni, akkor találkozzunk Balatonföldváron a Hotel *** Jogarban! A vendégszerető földváriak és a szálloda személyzete sok szeretettel várja Önt!
![Balatonföldvári köszöntő [hun]](/images/flags/hun.png)
![English [eng]](/images/flags/eng.png)
![Deutsch [ger]](/images/flags/ger.png)